Szobatisztaság és Autizmus

Szobatisztaság és Autizmus
  • Gyártó: Geobook
Termék kódja: AD231
Ár: 2.990 Ft
Elérhetőség: Raktáron

A könyv, amit a kezében tart, a szobatisztaság tanításának több évtizedes fejlesztői tapasztalatra épülő komplex szakmai összefoglalója. Alapvető állítása, hogy sok olyan autizmussal élő és más okból sajátos fejlődésű gyereknél, fiatalnál és felnőtt személynél is elérhető ez a készség, akiknél ezért a célért már egy ideje úgy gondolják, hogy nem tudnak tenni semmit, akikről ebből a szempontból lemondtak.
A szerző a pelenka elhagyásához vezető út jól bevált, eredményes megközelítési folyamatát rendszerezi minden segítő számára érthetően. Részletesen tárja fel, érteti meg velünk az autizmusban rejlő, a tanulást nehezítő körülményeket. Apró lépésekre bontja a mindennapi gyakorlatban használatos háttér-információkat, a technikai előkészületeket, a szükséges dokumentáció tartalmát, a tanítandó készségek részelemeit, a fejlesztésben használatos segédeszközöket, az elért eredmények fenntartását és minél több élethelyzetre történő kiterjesztését célzó módszereket. Mindezek mellett körültekintően ismerteti a sikerhez nélkülözhetetlen, a szakemberek és szülők kölcsönös tiszteletén alapuló, pozitív szemléletű, összehangolt csapatmunka autizmussal kapcsolatban már jól ismerten kiemelt jelentőségét.
Külön érdekessége a könyvnek, hogy „mellesleg’’ bepillantást enged a szobatisztasággal kapcsolatos angliai központi szakmai szabályozás rendszerében is, ami nálunk lényegében még hátra van.
Bízunk abban, hogy autizmussal élő és más okból inkontinens személynek a szobatisztaság kialakulásával egyidejűleg az emberi méltósága, a mindennapi mozgástere, így a neurotipikus társadalomba való integrálódásának esélye, összességében az életminősége jelentősen javulhat a szűkebb és tágabb környezete megelégedésére.